Vannak helyek, melyek megerősítenek minket abbeli hitünkben, hogy időkapuk igenis léteznek. Ezek többsége nem feltétlen a jövőbe mutatás miatt sorolható ide, sokkal inkább azért, mert múltbeli sikerük és tündöklésük újragondolása időszerűvé válik az ott lakók mérhetetlen hite miatt, amely arra irányul, hogy ott és nem máshol, most és nem máskor képviseljenek valamit, amit nemzetünk fővárosa tárt karokkal, sőt talán leborulva fogadna.

Az akkori Sztálinvárosba először érkezők számára a legszembetűnőbb a forgatag és a zűrzavar volt, ami a várossal kapcsolatos sztereotípiává vált. A nagy forgalom és az emberek kavalkádja nemcsak a faluról érkezett emberek, hanem még a Budapestről jövők számára is a város kiismerhetetlenségét jelentették. Az odaérkezők számára nem voltak egyértelműek sem a térbeli, sem a társadalmi tájékozódási pontok. Sztálinváros nem számított "jól olvasható" városnak. Mára már elcsendesült az egykori nyüzsgéséből. A legendás vendéglátóhelyek, mint a Hangulat vagy a Hóvirág sincsenek és a városlakók nagy örömére a Késdobálóban esténként összegyűlő jampik is a múlt ködébe vesztek. Egy szereplő azonban töretlenül, örök túlélőként és megújulóként igyekszik új tündöklést hozni a régi-új város gasztronómiai életébe. Egy szomorkás,szürke és havazós vasárnapon útnak indultunk, hogy megnézzük magunknak ezt a régi, de elegáns csodát. 

Az étterembe lépve szépen terített asztalok,megnyugtató tisztaság és mosolygós személyzet fogadott minket. Még a magunkfajta, sokat látott pesti nép is csodálkozva tekint a hely hangulatos belső kialakítására. Pincérünk azonnal helyet kínál egy közeli asztalnál, majd kicsit vár, hogy elhelyezkedjünk és már hozza is az étlapot.

Szépen kivitelezett, a város régi fotóiból összerakott borító,egyszerű betűtípus, igényes étel és italválaszték. Idáig minden jó. Kicsit megnyugodtunk! Érdekes és már szinte karmikus út ez az étterem tulajdonosa, chefje és étteremvezetője számára. A tulajdonos számos ponton kapcsolódik az – akkor még – Kohász étteremhez, hiszen itt kezdte meg felszolgálói pályáját, majd egy novemberi délutánon itt ismerte meg a feleségét, később üzletvezetőként hamvaiból élesztette újjá a helyet, majd hosszú évek kitartó munkájának gyümölcseként tulajdonosként nyithatta újra a jelenlegi képében. Mindhárman lokálpatriótának vallják magukat. Évtizedes kapcsolat ez, hiszen Szabó György chef mestervizsgáján Horváth Attila épp a pincér mestervizsgáját tette le akképpen, hogy Gyuri fogásainak biztosított tökéletes szervizt. 

Ebédünk kísérőjeként egy Hold and Hollo Dry 2016-ot választ nekünk Csikós Gábor étteremvezető, amely furmint, hárslevelű, sárgamuskotály és zéta házasításából született. Bár a szilikon címke apróbb vitát eredményez kettőnk között, mégis a virágos, akácos ízvilág újra összhangba hoz minket, felkészítve az előételre. 

Kacsamáj paté vörösboros meggyel és édes kaláccsal. Valódi májélmény, tartalmas és telt ízek, kellemes édeskés, krémes, ropogós fogás, izgalmas ebédünk előszobája ez. Talán ha minden gyermek kapna egy ilyen reggelit, megtanulna különbséget tenni minőség és tömegtermék között és ezt képes lenne felnőttkorában is továbbvinni. Ha nevelhető lenne a (jó) ízlés akkor a következő ételünket egyetemen tanítanák.

No, nem azért mert olyan bonyolult, hanem azért mert egyszerű, ízes és remekül passzol a borunkhoz. Szép vékonyra szelt sonkák, jóféle padlizsánnal töltve. Az egyszerűség csodája és boldogságunk forrása. Ilyen remek kezdés után nyugodtan hátra is dőlhetünk, mert itt bizony tudják mi kell nekünk. Magabiztos, rutinos kezek készítik az ételt és ez minden tányéron látszik.

Levest készíteni nem olyan egyszerű. Tudás és türelem szükségeltetik hozzá, aminek hiányát itt nem lehet elfedni, hiszen ez „csak” egy húsleves, zöldségekkel és galuskával. Olyan, mint a chef világának tükre. Mert jó levest nem lehet őszintétlen munkával készíteni. A szervírozott húsleves szép, tiszta, maga az egyszerűség és alázat. Semmi harsányság és túlzott önbizalom. Csak a tények és a tudás. Több évtized tapasztalata egy tányér aranysárga lében.

Másik levesünk az egyik kedvencünk. Vöröslő, gusztusos, céklás és nagyon húsos. Ha eddig nem találta ki a kedves olvasó, akkor most segítünk. Borscs leves kaptunk és abból is a legjobbat. Telt és masszív ízeket kapunk. Szibériai telek, moszkvai italos hajnalok és dunaújvárosi vasárnapok megmentője. Kanalazva, szürcsölve habzsoljuk a keleti történelmet és annak gasztronómiai hagyatékát. Múlt és jelen egyszerre került az asztalunkra és mi ezt nagyon élvezzük.

A fogások között már mi magunk kezdünk el azon gondolkodni, hogyan és miként fejleszthető a városmarketing annak érdekében, hogy mind több ember látogasson el ide, enni. Csikós Gábor étteremvezető a stílusos vidéki éttermiség filozófiáját érzi a legközelebbinek magához és a Kiskohász mondanivalójához, ezért igyekeznek mind több olyan kezdeményezéshez csatlakozni, amely nyomán Dunaújváros is felkerül Magyarország gasztronómiai térképére. 

Aztán megérkezik. A tányér, ami első ránézésre sokkal inkább bujaságok kertje, mintsem zen garden: kecsege kerti zöldségekkel, gombával és camembertes jégcsapretek mártással. A buja külső azonban egymáshoz simuló ízeket takar, itt egy kis kert, ott egy kis erdő, amit finoman civilizált camamber íz emel ide, Szabó György konyhájába. A kecsege mindezen ízfolyón úszik fel finoman, kecsesen, vajpuhán. Buja természet és az azt átszelő folyó lelkisége egy fogásban.

Majd hirtelen váltás és valami egészen más kerül az asztalra. Vicces, jópofa és szerethető. Cornflakes bundába rakott csirke, édesburgonya chipsel és pürével. Mellé került még egy kis sajtmártás és kiegészítőnek popcorn. Furán hangzik? Igen, de mi imádtuk és egészen biztos hogy a gyerekek kedvence lesz. Jó lenne már kitörni a rántott sajt, hasáb, majonéz szentháromságból. Reszkető kezekkel, vacogó fogakkal nyeljük vissza a dorgáló, megmondó szavakat, mikor mellettünk ülő asztaloknál kérik eme unalmas és fantáziátlan ételremekeket. A Kiskohász fantasztikus ellenpólusa a többi, húsz éve megrekedt helynek és mer újat mutatni, változtatni. Nem könnyű feladat, de megéri.

Különös kapcsolat van az emberek és desszertek között. Mintha egy átkapcsológombot nyomnának meg rajtunk, amikor megérkezik a fekete csokoládé burokba rejtett narancsos mákos fehér csokoládé mousse. A tányér megérkeztének harmadik percében persze még nem tudjuk mit rejt a burok így gyermeki izgalommal igyekszünk feltörni azt. Kicsit karácsony, kicsit surprise majd egyszer csak hirtelen fine dining tányérdesszert élmény ér bennünket, amikor összekóstoljuk a fehéret, a feketét, a ropogósat, a krémeset, a mézeset. Tökéletesen ünnepélyes pillanat ez, emelkedett hangulattal zárva dunaújvárosi gasztro-túránkat.

Ülünk egymással szemben és értetlenkedve bólogatunk. Mi történt itt? Hogy lehet ez? Miért nem jöttünk előbb? Még ezer kérdésünk van, de próbáljuk magunknak megmagyarázni, miért is kell újra jönnünk. A válasz egyszerű és kézenfekvő. Ezt a helyet a több évtizedes tapasztalat és szeretet fűti és ezt tökéletesen vissza kapjuk a tányérokon.