Szeretjük az új dolgokat. Mert egy nem rég nyílt étterem szinte azonnal új reményt ad számunkra. Új élményeket, új kapcsolódást ételeken és lelkeken át, valami egyszerű és mégis nagyon összetett küldetéshez, ami nem más, mint táplálni, jól, finoman, elégedettséget hagyva az üres tányéron.

Karácsonnyal a szívünkben indulunk útnak a Seastars étterembe. A hely címét látván van bennünk némi kétség, hogy nekünk ez jó lesz, de mivel mi ugyanúgy értékeljük a jó street foodot mint a haute cuisine kreatívokat, ezért bátran sétáltunk a Corvintól a Klinikák felé. Söröző, dohánybolt,néhány O1G karcolat a falakon, lepukkant ez-az, majd amit kerestünk.

Seastars. A kinti megállító tábláról kisakkozzuk, hogy az étterem fő vonala a vietnami konyha, így felkészülve pho levesre és tavaszi tekercsre lépünk be a két hete nyílt Seastarsba. Illedelmesen becsukjuk magunk mögött az ajtót, majd a vendégtér felé visszafordulva hirtelen egy szélesen – és kedvesen – mosolygó fogadóbizottsággal találjuk szembe magunkat. Az éttermet működtető vietnámi család három tagja hatalmas szeretettel invitál be bennünket és ültet a hatalmas akvárium tőszomszédságában álló asztalhoz. Jobbra tőlünk díszhalak, balra pedig a mosolygó testvérpár, akik csupán arra várnak, hogy teljes testi és lelki valónkkal megérkezzünk az étterembe. Talán, hogy ezt a folyamatot felgyorsítsák vagy amúgy csupán alapvető igényességről téve tanúbizonyságot, egy pohár Bock Ermitage-zsal kínálnak, majd elfogadva tőlük a javasolt kóstoló-ajánlatot, az első fogásra várva megismerjük kissé a hely koncepcióját.

Vietnámi "fúziós" konyha, ami itt nem csupán azt jelenti,hogy kevert konyhát visznek, inkább próbálnak nyitni a helyi igények felé, de úgy, hogy kárt ne okozzanak emberben és ételben. A konyha kettős játéka egyszerre szerethető és felemelő, bár az előétel kicsit meglepett minket. Kacsamáj pástétom házi kaláccsal? Kérdezve néztünk egymásra. Kik vagyunk mi, hogy eldöntsük mit szeretnek enni Vietnamban. Ha ezt, hát ezt! A pástétom krémes, ízes és lágy. Pont annyira hogy a helyben készült omlós, foszlós és finoman lepirított kalácsunkat még szépen meg tudjuk kenni vele. Könnyeinkkel küszködve és kissé elcsuklott hangon mormogjuk az igenlő szavakat. Kit érdekel ha valami nem autentikus, mikor ilyen csodákat a belvárosban is csak kis szerencsével kap az ember. Egy ilyen előétel után elgondolkozunk: vajon menjünk tovább a kínálatban vagy kérjünk ebből még egy kört. Mondjuk most. Vagy kezdjünk ezzel minden reggelt.

A kíváncsiságunk, gasztronómiai jól neveltségünk, és Vida Gábor üzletvezető által szervírozott következő fogás továbblépésre ösztönöz minket. Chilis vajban sült Szent Jakab kagyló sütőtökpürével, fokhagymás parajlevelekkel, shitake gombával. Bár a chilis vaj ad egy kis pikantériát ennek a fogásnak, a kagyló-gomba házasítás ebbe a keretbe foglalva olyan, mintha egy erdőből a tengerpartra teleportálnánk. A kiváló minőségű alapanyagok ízét Balabás György chef nem akarja agyon nyomni erős fűszerezéssel, inkább mint egy megértő apuka a lánya szalagavatóján, diszkrét meghatottsággal figyeli ezt a találkozást és csupán biztonságos szexre inti a résztvevőket, miközben szép estét kíván nekik.

Következő ételünk neve már kimondásakor is megbotránkoztat. Vajhal zöldborsó textúrákkal. Nyalogatjuk a szánkat,ízlelgetjük a szavakat,de az első falat után már biztosan tudjuk, hogy jó helyen vagyunk. Szép az étel és az élet is. Kevés emberrel cserélnénk most,de velük is csak azért hogy egy picit megpihenjünk. Puha és omlós a hal. Ízes a borsó minden formája, fajtája. Csodálatos tálalás és hibátlan kivitelezés. Íme a bizonyíték arra,hogy miért járunk olyan helyekre ahol nem mirelit az alapanyag és ahol a magunk fajta haspók olyan széles vigyorral eszi végig az étlapot, hogy az már neki kellemetlen. Zavarodottan nézünk egymásra,hiszen mindig kötözködünk és keressük a hibákat,de itt és most ezt elengedtük. Talán a túl gyors szerviz? Talán! Talán a befejezetlen belső tér? Talán! Keressük a fogást,de ez már csak erőlködés és felesleges kapkodás. Remek ételeket kaptunk,így a hiba keresése ködbe vész. Helyette csak a békés rágás, nyugodt emésztés és a furdaló kíváncsiság marad. Mi jöhet még?

És jönnek. Sorban. Tényleg nem sok szabad levegőt hagyva nekünk, de hát most nyitottak és lelkesek, kedvesek, vendéget szeretve vendégül látók.

Mézes mustárban sült fokhagymás lazacsteak wasabis burgonyapürével, grillezett cukkinivel. Valahogy sosem jutott eszünkbe a lazac és a krumplipüré párosa eddig, pedig így együtt ez maga a lágy simogatás, a wasabi miatt pont annyi egzotikummal, amennyit a diszréció még elbír. Tökéletesen sült lazac steak, lágyan és édesen mézesen fokhagymás, de mégis ez csak egyfajta korona az alapanyagra, nem pedig afféle keret, éppen így biztosítva számunkra az ízlelés szabadságát.

Aztán kissé összekutyulva a fúziót, megérkezik a vietnami konyha nagy klasszikusa, a pho leves marhahússal. Semmi csíra vagy más hasonló trendi superfood alapanyag, mindent az alapszabályok szerint és tökéletesen. Nyolc órát át készült alaplé marhahúsból és csontokból, vékonyra szelt hús, rizstészta, sőt ha úgy érzed akkor mehet bele savanyított fokhagyma is és az elmaradhatatlan néhány csepp lime.

Ahogy levesünk a tálból,úgy gyomrunkban a hely is elfogyott. Nincs mit tenni,meg kell állni! Mondhattuk volna, de nem tettük. Hogy is tehetnénk,hisz már érkezik a desszert. Ilyen vacsora után, már kimondani is nehéz eme remekmű nevét,nemhogy megenni. No de nincs mese, ez a dolgunk és hát "dolgozni" jöttünk, így nekiestünk. Kardamomos túrógombóc, mézben karamellizált dióval, mandulával és áfonyával.

Újra hiszünk a desszertek erejében. Múló rossz érzésünk tovaszáll és helyén marad a megnyugtató látvány és íz. Ha eddig nem futamodtunk meg, akkor ezt most sem tesszük és esszük. Lágy és krémes gombóc, zsenge, karamelles magvak és friss, üde gyümölcs. Végünk! Büszkeségünk nem, de gyomorkapacitásunk annál jobban csorbult. Nézünk egymásra és nem értjük mi történt,de boldog mosolyunk mindent elárul a másiknak. Kint zord tél,bent feszes pocakok és boldogság.

Szerelem ez. Olyan igazi beteljesült. Szerelem a chef gondolatvilágába, ízérzékébe, a minket vendégül látók kedves mosolyába és vendéglátásba vetett mély hitébe.